Figyelmeztetés, felhasználási feltételek

Ezek az oldalak kizárólag információközlésre szolgálnak és csakis 18 év feletti személyek számára. A hazárdjáték függőséget okozhat és nem tanácsos ezt elkezdeni.

PokerStrategy.com általános hírek

2008. december 22., hétfő

Pineapple

A pineapple a texas holdem egy változata. A pineapple-ben minden játékos három lapot kap a kezébe, majd összesen 5 lapot osztanak középre. (A három kézbe kapott lap közül az egyiket majd el kell dobni.) Ez az öt lap un. közös lap, amit minden játékos használhat. Ebből az összesen hét lapból tetszőleges ötöt használhatunk fel. (Tehát a kezünkben levo lapok közül kettőt, egyet vagy akár nullát is használhatunk.) Most nézzük közelebbről a játék fázisait.

I. Osztás

Az osztótól (akit a dealer button jelöl) balra űlő játékos beteszi a kis vakot, a következő pedig a nagy vakot. Ezután az osztó mindenkinek három lapot oszt, amit a többiek nem láthatnak. (Kaszinóban van hivatásos osztó, ő oszt a játékos helyett.)

II. Pre-flop licit

Miután mindenki megkapta a lapját a nagyvak utáni játékos kezdi a licitet. Három lehetősége van:

Tartja a tétet. (ami ilyenkor ugye pont a nagy vak)
Emel (természetesen a limitnek megfelelően)
Dob

A következő játékosnak is ugyanezek a lehetőségei, egészen addig, amíg a nagy vakra nem kerül a sor. Figyelem: A nagy vaknak is van lehetősége emelni, akkor is ha elötte mindenki csak megadta a kezdőtétet. Ha emelés volt, akkor természetesen addig megy körbe a licit, amíg minden játékos be nem rakta az emelést, vagy el nem dobta a lapját.
Fix limites játékban többnyire korlátozzák az egy licitkörben berakható tétek számát. Altalában maximum háromszor lehet ráemelni az eredeti nyitásre. Tehát ez azt jelenti, hogy pl. egy $1/$2-es játékban az első licit során mindenki maximum $4-et tehet be. No limit és pot limit játékban nincs ilyen korlát, addig lehet emelni, amíg bírjuk pénzzel.

III. Flop

Az osztó ezt követően három nyitott lapot tesz ki középre. Ezt ismét licit követi. A licit menete hasonló a preflop licithez, néhány különbséggel. (A késöbbi licitkörök is mind pont olyanok lesznek mint ez.)
A licitet a kis vak kezdi. Neki három lehetősége van:

Passzol, azaz nem tesz be tétet.
Nyit, azaz beteszi a kezdőtétet (A limitszabályoknak megfelelően)
Dob. (Ennek persze nem sok értelme van addig, amíg valaki nem tett be tétet.)

Ha passzolt a kis vak, akkor a következő játékos is ezeket teheti. Ha valaki tett be nyitó tétet, akkor módosulnak a lehetőségek. A következő játékos lehetőségei:
Tartja a tétet
Emel
Dob

Ez megy körbe addig, amíg mindenki nem tartja az addigi téteket, vagy el nem dobja a lapját.

A licit után minden játékosnak el KELL dobnia a kezében levő lapok közül egyet. Innentől kezdve minden pontosan úgy zajlik, mint a texas holdem-ben.

IV. Turn

Az osztó lerakja a negyedik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az előbb leírtakkal. (Fix limites játék esetén van annyi változás, hogy ott az elso két licitkör során a betehető tét a nagy vakkal egyenlő, míg a következő két licitkörben a nagy vak kétszerese a limit.)

V. River

Az osztó lerakja a ötödik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az előbb leírtakkal.

VI. Showdown

Az utolsó licit után a játékosok megmutatják a lapjukat, és az nyer aki a legjobb öt lapot tudja összehozzni a rendelkezésre álló hét lapból. Döntetlen esetén el kell osztani a pénzt. Mindig az a játékos mutatja meg először a lapját, aki utoljára emelt. Ha nem volt emelés, akkor az, aki az utolsó körben megnyitotta a licitálást. Ha körpassz volt, akkor az, aki először passzolt. Ha elöttünk valaki már jobb lapot mutatott mint a miénk, akkor nem kötelezo megmutatni a sajátunkat, el is dobhatjuk.
A jéték természetesen nem feltétlenül tart a megmutatásig. Ha bármikor a licit során előfordul, hogy egy emelést, vagy nyitást senki sem tart, akkor ez a játékos nyert. Neki nem kötelező megmutatni a lapját.

Guts Poker

A Guts Póker egy három lappal játszott póker verzió. A lapok erőssége eltér a megszokottól. Két változat van: Survivor Guts, Monte Carlo Guts

1. A játék körökre van osztva. Egy körön belül változó számú osztás lehet.

2. Minden játékos beteszi az előre megbeszélt tétet. (Pl. a $1-es asztalnál 1 dollárt.)

3. Az osztó mindenkinek oszt három lapot.

4. Minden játékos eldönti, hogy játékban marad-e, vagy eldobja a lapját. Ezt az osztó jelzésére egyszerre kell bejelenteni. Aki késik, az automatikusan dob.

5. Akik játékban maradtak megmutatják a lapjukat. A legjobb lap nyeri a potot.

6. Akik játékban maradtak, de vesztettek büntetésképpen az előző potnak megfelelő összeget tesznek be. Tehát ha pl. 10 dollár volt a potban, akkor a vesztesnek ennyi pénzt kell berakni.

6.1. Monte Carlo Guts esetén minden vesztes játékosnak be kell tenni a pénzt.

6.2. Survivor Guts esetén csak annak, akinek a leggyengébb lapja volt.

6.3. A vesztes játékosoknak nem kell a kezdő tétet is beadniuk.

7. Ha mind a három játékos dobott, akkor a potot senki sem viheti el, mindenki beteszi a kezdő tétet, és új leosztás jön.

8. Ha csak egy játékos maradt játékban, (vagy több játékos esetén nem volt vesztes, mert mindenkinek egyforma lapja volt) akkor vége a körnek. Mindenki beteszi a kezdőtétet, és új kör kezdődik.

9. Új játékos csak új kör kezdetekor kapcsolódhat be a játékba.

10. Figyelem! A Guts Pókerben más a lapok erősorrendje, mint a hagyományos játékban!!

Színsor (Straight Flush) ♣7 ♣6 ♣5
Két színsor közül az nyer, akinek magasabb lappal kezdődik.

Drill ♦7 ♠7 ♣7
Két drill közül az nyer, akinek magasabb lapokból van.

Sor (Straight) ♣7 ♥6 ♦5
Két sor közül az nyer, akinek a sora magasabb lappal kezdődik. Az ász lehet a sor első vagy utolsó lapja, de nem lehet középen. Tehát a 2 A K nem sor!

Szín (flush) ♣K ♣J ♣6
Két szín közül az nyer, akinek magasabb lapja van az adott színbol. Ha az egyforma, akkor a következo lap számít, stb.

Egy pár ♥A ♦A ♦J
Két egy pár közül az nyer, akinek magasabb lapból van párja. Ha ez egyforma, akkor az nyer akinek a pár mellett magasabb lapja van.

Magas Lap ♦A ♠K ♥8
Ha mindenkinek csak magas lapja van, akkor az nyer, akinél a legmagasabb lap van. Ha ez egyforma, akkor a következő lap számít, stb.

Badugi póker

A badugi póker draw póker-jellegű tréfás pókervariáció.
A szabályok elég egyszerűek. Mindenki kap 4 zárt lapot, és mivel ez egy tripple-draw játék háromszor lehet akárhány (0-4) lapot cserélni. Az első csere előtt, majd minden csere után, tehát összesen négyszer van licitkör. Ha a játék fix limites, akkor az első két licitkörben kis, a második két licitkörben nagy tét az emelés (mint limit holdemben). Ha pot-limit vagy no limit (vagy fél pot limit), akkor természetesen nincs ilyen. A játékot vakokkal és ante-val egyaránt szokás játszani, ha jól értettem, a vakokkal elterjedtebb. Az osztó után ülő kezdi mindig a licitkört (tehát számít a pozíció), a fogadás egyebekben is megegyezik a holdem szabályokkal.
A játék célja, hogy a 4 lapból a lehető legalacsonyabb, nem párosodó és színben is különböző handet hozzuk össze (tehát low játék). Az ász alacsonynak számít, tehát a nut a különböző színű A234. Amennyiben azonos színű két lap, vagy pár van a kézben, akkor az egyik lap kiesik a számításból, ilyenkor ún. 3 lapos keze (three-card handje) van valakinek. Ha két párja, két-két egyszínűje vagy drillje van valakinek, akkor két lap is kiesik, és kétlapos keze van, míg a 4 egyszínű, illetve azonos nagyságú lapot egylapos kéznek hívják (two-, illetve one-card hand). Bármely négylapos kéz veri az összes 3, 2 és 1 lapos kezet, a 3 lapos a 2 és 1 lapos kezet, a 2 lapos pedig bármely 1 lapos kezet. Az „egyforma lapos” kezek közül az alacsonyabb kéz nyer, a számolás fentről kezdődik, tehát a K862 veri a K932-t.
Aki nyer, azé a pot. A showdown is egyezik a Texas Hold’emmel, tehát ha az utolsó körben van emelés, akkor az utolsó emelő mutat először, egyébként meg az osztó után sorban van a mutatás.

Omaha

Az omaha azzal vívta ki népszerűségét, hogy sokkal akciódúsabb, mint a holdem. Ezt annak köszönheti, hogy itt az ember induláskor négy lapot kap a kezébe. A másik nagyon fontos eltérés, hogy az omahában a játékosnak KÉT lapot KELL a kezéből használni, és hármat pedig az asztalról. Itt nincs választási lehetőség!!
Tehát az omahában minden játékos NÉGY lapot kap a kezébe, majd összesen 5 lapot osztanak középre. Ez az öt lap un. közös lap, amit minden játékos használhat. Ebből az összesen kilenc lapból ötöt használhatunk fel úgy, hogy kettőt a kezünkből KELL használni, hármat pedig az asztalról. Most nézzük közelebbről a játék fázisait.

I. Osztás

Az osztótól (akit a dealer button jelöl) balra űlő játékos beteszi a kis vakot, a következő pedig a nagy vakot. Ezután az osztó mindenkinek négy lapot oszt, amit a többiek nem láthatnak. (Kaszinóban van hivatásos osztó, ő oszt a játékos helyett.)

II. Pre-flop licit

Miután mindenki megkapta a lapját a nagy vak utáni játékos kezdi a licitet. Három lehetősége van:

Tartja a tétet. (ami ilyenkor ugye pont a nagy vak)
Emel (természetesen a limitnek megfelelően)
Dob

A következő játékosnak is ugyanezek a lehetőségei, egészen addig, amíg a nagy vakra nem kerül a sor. Figyelem: A nagy vaknak is van lehetősége emelni, akkor is ha elötte mindenki csak megadta a kezdőtétet. Ha emelés volt, akkor természetesen addig megy körbe a licit, amíg minden játékos be nem rakta az emelést, vagy el nem dobta a lapját.
Fix limites játékban többnyire korlátozzák az egy licitkörben berakható tétek számát. Altalában maximum háromszor lehet ráemelni az eredeti nyitásre. Tehát ez azt jelenti, hogy pl. egy $1/$2-es játékban az első licit során mindenki maximum $4-et tehet be. No limit és pot limit játékban nincs ilyen korlát, addig lehet emelni, amíg bírjuk pénzzel.

III. Flop

Az osztó ezt követően három nyitott lapot tesz ki középre. Ezt ismét licit követi. A licit menete hasonló a preflop licithez, néhány különbséggel. (A késöbbi licitkörök is mind pont olyanok lesznek mint ez.)
A licitet a kis vak kezdi. Neki három lehetősége van:

Passzol, azaz nem tesz be tétet.
Nyit, azaz beteszi a kezdőtétet (A limitszabályoknak megfelelően)
Dob. (Ennek persze nem sok értelme van addig, amíg valaki nem tett be tétet.)

Ha passzolt a kis vak, akkor a következő játékos is ezeket teheti. Ha valaki tett be nyitó tétet, akkor módosulnak a lehetőségek. A következő játékos lehetőségei:
Tartja a tétet
Emel
Dob

Ez megy körbe addig, amíg mindenki nem tartja az addigi téteket, vagy el nem dobja a lapját.

IV. Turn

Az osztó lerakja a negyedik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az elobb leírtakkal. (Fix limites játék esetén van annyi változás, hogy ott az elso két licitkör során a betehető tét a nagy vakkal egyenlő, míg a következő két licitkörben a nagy vak kétszerese a limit.)

V. River

Az osztó lerakja a ötödik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az elobb leírtakkal.

VI. Showdown

Az utolsó licit után a játékosok megmutatják a lapjukat, és az nyer aki a legjobb öt lapot tudja összehozzni a rendelkezésre álló hét lapból. Döntetlen esetén el kell osztani a pénzt. Mindig az a játékos mutatja meg először a lapját, aki utoljára emelt. Ha nem volt emelés, akkor az, aki az utolsó körben megnyitotta a licitálást. Ha körpassz volt, akkor az, aki először passzolt. Ha elöttünk valaki már jobb lapot mutatott mint a miénk, akkor nem kötelezo megmutatni a sajátunkat, el is dobhatjuk.
A jéték természetesen nem feltétlenül tart a megmutatásig. Ha bármikor a licit során előfordul, hogy egy emelést, vagy nyitást senki sem tart, akkor ez a játékos nyert. Neki nem kötelező megmutatni a lapját.

Razz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A Razz a póker egyik kevésbé elterjedt változata. 2-8 fő játszhatja egyszerre.

A leosztás előtt

A Texas Hold'Emmel ellentétben nincsenek vakok, hanem minden játékos egy meghatározott összeget (ante) tesz be osztás előtt a kasszába. Minden játékos összesen hét lapot fog kapni, melyből három zárt és négy nyitott.

A játék menete

A játék sokban hasonlít a 7 card Stud-ra. Mindenki kap először három lapot, melyből kettő zárt (azaz csak Te látod) egy pedig nyitott (azaz mindenki számára látható). A licitet az kezdi, akinek a legnagyobb értékű a nyitott lapja. Egyforma lapok esetén a színek döntenek (legerősebb a pikk, azután a kőr, a káró és végül a treff). Az első licitálónak kötelező berakni a tétet, annyit dönthet csak, hogy a kis tétet, vagy csak annak a felét teszi be. A többiek tarthatják a tétet, emelhetnek vagy eldobják a lapjaikat. Egy licitkörben maximum háromszor lehet emelni. A Razz minden esetben limites.
A licitkör után minden, még játékban levő játékos, egy újabb nyitott lapot (Fourth Street) kap. Most már az a játékos kezdi a licitálást, akinek a legkisebb látható lapja(i) van(nak), és neki nem is kell feltétlenül hívnia.
Ezután újabb nyitott kártya (Fifth Street) következik, majd egy újabb licitkör. Innentől kezdve mindig a magasabb téttel kell licitálni.
Ezek után mig minden játékos egy nyitott (Sixth Street) és egy zárt lapot kap (River). Természetesen minden lap után licitkör van. Ha túl sokan maradnak játékban az utolsó lapig, és nem jutna mindenkinek 7. lap, akkor az utolsó kártya közös lesz. Ez azt jelenti, hogy az asztal közepére kerül, mindenki látja, és mindenki felhasználhatja. Ha egy játékosnak bármikor sikerül az összes ellenfelével eldobatnia a lapjaikat, akkor ő viszi a kasszát, és nem kell megmutatnia a lapjait. Ha az utolsó kártya utáni licitkör végén is még kettő vagy több játékos van a leosztásban, akkor ők megmutatják a zárt lapjaikat. Az nyer akinek a legkisebb öt lapja van, melyek között nem szerepelhet két egyforma értékű lap. Ha egy vagy több játékosnak van ugyanolyan lapja, és ez a nyerő kéz akkor ők egyenlő arányban osztják szét egymás között a kasszát. A leosztás végi értékelésnél a színek nem számítanak.

7 card Stud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A 7 Card Stud a póker egy variánsa, a Texas Hold’Em térhódítása előtt a legnépszerűbb pókerjáték volt. 2-8 fő játszhatja.

A játék kezdete

Nincsenek közös lapok, hanem minden játékosnak saját lapjai vannak. Mindenki összesen hét lapot kap, ebből három zárt (azaz csak Te látod), és négy nyílt, azaz mindenki láthatja. A hold'emmel ellentétben itt nincs vak licit. Az osztás előtt minden játékos egyforma nagyságú tétet (ante) tesz be. (Ennek nagysága függ az aktuális limittől. $1/$2-es alapnál 25 cent a tét.) 7 Card Studot maximum nyolc ember játszhatja egyszerre.

A játék menete

A tét berakása után mindenki három lapot kap: két zártat, és egy nyíltat (door card). A licitálást az az ember kezdi akinek a legkisebb a nyílt lapja. Ha egyformák, akkor a szín dönt (treff, káró, kör, pikk az erősorrend.) Az első licitálónak kötelező tennie. (Bring-in.) Annyi döntési lehetősége van, hogy ő választhatja meg, hogy a kisebbik limitet, vagy annak a felét teszi-e be. (Tehát $1/$2-es asztalnál 50 centet, vagy egy dollárt tehet.) A többiek tarthatják, vagy emelhetnek. Egy licit körben maximum háromszor lehet emelni.
Ezután ismét egy nyílt lapot osztanak. (Fourth Street) Ettől kezdve mindig az kezdi a licitálást, akinek a legerősebb a nyílt lapja. Itt már nem kötelező tenni, lehet passzolni is. (Check) Amennyiben az első licitálónak a két nyílt lapja egy pár, akkor dönthet úgy, hogy rögtön dupla téttel indít. (Tehát $1/$2-es asztalon két dollárral.)
A licit után újabb nyílt kártya következik (Fifth Street). Innen kezdve minidig a magasabb limittel kell licitálni ($2 az $1/$2-es asztalon.)
Ezután újabb nyílt lap következik. (Sixth Street)
A licit után jön a hetedik lap, ami ismét zárt. Ha több mint egy játékos maradt játékban a licit után, akkor az nyer, akinek a lapjaiből ötöt felhasználva a legerősebb keze van. Először annak kell megmutatnia a lapjait, akinek a négy nyílt lapja a legerősebb. Ha túl sokan maradnak játékban a végéig, és így nem jutna mindenkinek saját lap, akkor a 7. lap egy közös nyílt kártya lesz.

Kínai póker

Talán a legszellemesebb póker változat. 4 személy játssza 52 lapos francia sorozatjelű kártyával. Az osztó mindenkinek 13 lapot ad. A játék célja, hogy a 3 + 5 + 5 kártyából álló lapcsoportokban minél rangosabb póker kombinációt rakjunk az asztalra. Az első, 3 lapos kombináció (front) ennek megfelelően drill lehet, a második, 5 lapos kombináció (middle) ennél magasabb, a harmadik, 5 lapos kombináció (back) az előzőeknél is erősebb, szabályos póker kombinácinak kell lennie. Osztás után bármelyik játékos eldobhatja lapjait meghatározott pont átadása ellenében. Az aktív játékosok először a frontokat, majd middle-ket, végül a back-eket hasonlítják össze. A legerősebb kombinációt bemutató játékos a többiektől laponként 1-1 pontot kap, a vesztesektől ezeket a pontokat levonják. Négy résztvevővel számolva egy osztásban egy játékos maximum 29 pontot nyerhet, illetve 13 pontot veszíthet. Scoopnak nevezik azt a helyzetet, amikor egy játékos legyőzi az ellenfelek azonos pozíciójú kombinációit. A kínai pókerben extra pontok is nyerhetők: sárkány (13 kártyából álló sorozat): 13 pont; 13 szín (csak fekete vagy piros kártyák): 13 pont; 12 szín (12 fekete vagy piros lap): 3 pont; 6 pár: (6 pár és egy semleges lap, póker = 2 pár): 3 pont; 3 sor (mindhárom kombináció önálló sorokból áll): 3 pont; 3 szín (minden kombinációban azonos színű kártya van): 3 pont.

Ötlapos cserepóker

Ötlapos cserepóker
2-6 személy játszhatja 52 lapos francia sorozatjelű kártyával, megegyezés szerint egy vagy két dzsókerrel, vagy ezek nélkül. A pókerjáték több tucatnyi változata ismert világszerte.
A játék célja:
Minél magasabb rangú lapkombinációk gyűjtése a kézben, illetve a licitálás során az ellenfelek elrettentése. Megnyeri a partit az a személy, aki a licitálás befejezése után az aktív játékosok közül a legértékesebb kombinációt mutatja be. Lapjainak bemutatása nélkül nyerhet az a játékos, aki ellenfél nélkül, egyedül marad a licitálásban.
A lapok rangsora:
Ász, király, dáma, bubi, 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2.
A lapkombinációk:
Pár: két azonos rangú lap + három semleges kártya. Két pár közül a magasabb rangú lapokból álló nyer.
Két pár: 2 + 2 azonos rangú és egy semleges lap. Két pár + 2 pár összehasonlításnál az a játékos nyer, akinek a legmagasabb rangú pár van a kezében. Ezek azonosságánál a második párok rangja dönt.
Drill: három azonos rangú és két semleges lap. - Drillek összehasonlításánál a magasabb rangú lapok birtokosa nyer.
Sor: rangban egymást követő, különböző színű lapok. - Két sor összehasonlításánál nyer a magasabb rangú kártyákat bemutató játékos.
Flös vagy szín: azonos színű lapok, rangjuk semleges. - Két flös összehasonlításnál az a játékos nyer, akinek kombinációja a legmagasabb rangú kártyát tartalmazza.
Full: drill és pár, azaz három azonos rangú és két azonos rangú kártya. - A fullok összehasonlításánál a drillek döntenek, akinek magsabb rangú lapokat tartalmaznak, megnyeri a játékot.
Póker: négy azonos rangú kártya és egy semleges lap. - Pókerek összehasonlításánál a magasabb rangú kártyák birtokosa nyer.
Sor-flös vagy színsor: rangban egymást követő, azonos színű lapok. - Két színsor közül erősebb a magas rangú lapokat bemutató kombináció.
A játék menete:
Az osztó egyesével ad öt-öt kártyát minden résztvevőnek jobbra vagy balra haladva. Az osztást követően a játékosok felmérik esélyeiket és az alábbi lehetőségek közül választhatnak:
1, 2 vagy 3 lap cseréje
1 lap kérése nyitottan az asztalra
5 lap cseréje
fenti lehetőségek kihasználása nélkül a kártyák eldobása.
A játékos csendes szemlélője lehet a további eseményeknek.
A játékosok leteszik cserére szánt lapjaikat és csak ezt követpen kapnak kártyákat az osztótól. A lerakott lapokat a továbbiakban nem lehet megnézni. A lapcsere befejezése után a játékosok bemutatják lapjaikat és a leírtak szerinti legmagasabb rangú kombinációt bemutató személy nyeri meg a partit. A licitálásnak számtalan változata van. Fontos körülmény, hogy a póker szabályainak részleteiről a játék megkezdése előtt a résztvevőknek meg kell állapodniuk!
Licitálás: az osztás megkezdése előtt minden résztvevő alapdíjat helyez a kasszába (bankba). A licitálás első része a lapok kiosztása után történik. Az osztótól elsőként lapot kapó játékos nyilatkozik. Megállapodás vagy tetszés szerinti összeggel nyithat. Csak az a játékos maradhat versenyben, aki a hívott összeget megadja. Mindenkinek joga van a hívás megadása (tartása) mellett emelni a tétet. Ez lehet a hívott összeg, vagy annak többszöröse. A licitálásból bármelyik pillanatban ki lehet szállni, de ekkor elvész az alapdíj és a játékos által addig befizetett minden tét.
A licitálás második része a lapcsere után következik. Annak folyamata megegyezik az előbb leírtakkal. A licitálás befejeztével a még aktív játékosok bemutatják kombinációikat és a legrangosabb tulajdonosa viheti el a kasszában összegyűlt téteket. Korábban elnyeri a kasszát az a játékos, aki ellenfeleit elijesztve egyedül marad a licitálásban.
Blöff: A póker fontos eleme az ún. "blöffölés". Ennek célja, hogy a gyenge lappal rendelkező játékos a licitálásban merészségével eldobassa az ellenfelek kártyáit.
Póker változatok:
A pókerjáték számtalan változatával találkozhatunk világszerte.
A legfontosabb jellemzői lehetnek a különféle játékoknak:
- dzsókerrel vagy ún. "vadkártyával" játszanak;
- lapcserével vagy lapcsere nélkül játszanak;
- a lapcsere módja is módosulhat: pl. közös, nyitott talonból lehet cserélni, stb.;
- változhat a használt lapok száma: a résztvevők számának és a játékváltozat szabályaimak figyelembe vételével 20, 24, 28, 32, 36, 40, 44 vagy 48 lapos kártyacsomagot használunk. Ilyenkor az alcsony 2,3, stb. lapokat távolítkuk el.
- a licitálás több szakaszra osztható: pl. minden osztott kártya után licitálás következik, stb.
- változik a nyitott és zárt lapok száma;
- növekedhet a lapkombinációk száma: pl. sor lyukakkal (4, 6, 8, 10, dáma), stb.
Csak a gyakorlatban derülhet ki, hogy egyes játékváltozatok milyen mértékben hazárd jellegűek. Nem árt elmondani, hogy komoly tétekre játszani csak jelentős pénzügyi háttérrel szabad. Félre téve a "pókerarc", játékérzék, lapjárás és "blöffölés" legendáit, vékony pénztárcával hosszú távon nem lehet versenyben maradni.
Tekintettel a helyi szokások és konvenciók nagy számára, ismételten hangsúlyozzuk, hogy a játék megkezdése előtt részletesen meg kell beszélni a szabályokat.

Moneybookers vásárlás

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Milyen előnyöket kínál a moneybookers az eladók számára?

  1. A vételár azonnali átvételének lehetőségét: nem kell többé várni a bankokra.
  2. A kifizetések a világ bármely sarkán átvehetők. A moneybookers-szel végre kihasználható az internet legnagyobb előnye: országhatárok nélkül forgalmazhatunk.
  3. A mooneybookers kemény valuta. Általános szabályunk szerint a már teljesült kifizetések visszavonhatatlanok.
  4. A pénzküldemény fogadása ingyenes. 
 
Milyen előnyöket kínál a moneybookers a vevők számára?

  1. Kényelmes fizetési lehetőséget belföldi átutalással, hitelkártyával vagy csekkel.
  2. Alacsony, diszkont árfekvésű díjakat: csak 1%-ot fizet az átutalások összegei után, de maximum 0,5 Euro-t.
  3. A kifizetések azonnaliak, ezért sokkal gyorsabban átveheti az árut.
  4. Nincs szükség arra, hogy bármilyen érzékeny pénzügyi vagy személyes adatot (lakcím, kártyaszám, számlaszám) közöljön az eladóval.
Az eladó azt kérte, hogy a moneybookers-en keresztül fizessek. Mit kell tennem?
1. Lépés: Regisztrálja magát ingyenesen.
2. Lépés: Ahhoz, hogy pénzt küldehessen az eladónak, először pénzt kell küldenie saját moneybookes számlájára. Ennek legegyszerűbb módja a banki átutalás. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:
 

"My Account" > "Upload Funds" > válassza a "bank transfer" fizetési módot > írja be a küldeni kívánt összeget
> megkapja a tranzakciót azonosító ID számot és az átutaláshoz szükséges banki adatokat.
 

Ezután indítsa el az átutalást számlavezető bankjánál. Ügyeljen arra, hogy a tranzakciót azonosító ID számot vagy a moneybookers számláját azonosító e-mail címét tüntesse fel az átutalási megbízás közlemény rovatában. A honlapunkon további lehetséges fizetési módokat is találhat.

3. lépés:
Amint a pénzösszeg jóváírásra kerül moneybookers számláján elküldheti az eladónak a vételárat a "Send Money" oldal utasításait követve. A kifizetés teljesítéséhez az eladó által közölt e-mail címet használja.

Mi történik, miután pénzt küldtem egy eladónak?
Az eladó e-mailben értesül az Ön fizetéséről. Miután az e-mailben elküldött linkre kattint, a címzett bejelentkezhet a számlájához, vagy ennek hiányában új számlát nyithat. A pénzküldemény azonnal megjelenik a számlája egyenlegén, amit bármikor átutalhat a bankszámlájára, vagy rendelkezhet fölötte különböző egyéb lehetséges módon.
Fizethetek olyan eladónak is aki nem moneybookers tag?
Igen! Az eladót e-mailben értesítjük az Öntől érkezett pénzről. Az e-mailben küldött linkre kattintva a címzett számlát nyithat a moneybookers-nél. Ezt követően a pénzküldemény azonnal megjelenik a számlája egyenlegén, amit bármikor átutalhat a bankszámlájára, vagy rendelkezhet fölötte különböző egyéb lehetséges módon.

Az eladónak kifizettem a vételárat moneybookers számlámról, de nem akar regisztrálni. Most akkor elveszett a pénzem?
Ne aggódjon, a pénze biztonságban van. Amennyiben a címzett két hétig nem jelentkezik, a pénzét visszahelyezzük az Ön számlájára.

Eladó vagyok és vevőm moneybookers számláról fizetett. Mikor lesz a pénz biztos bevételem, hogy elküldhessem neki az árut?
Amint egy összeg megérkezik a számlájára úgy tekinthet az elektronikus pénzre, mintha készpénz lenne. Ha egyszer megjelent a számláján, a tranzakciót nem lehet visszavonni.

Önök tulajdonképpen letéti szolgáltatást nyújtanak?
Nem, mi nem letéti szolgáltatást végzünk. A moneybookers egy magánszemélyek közötti pénzküldési lehetőséget kínáló szolgáltatás (person-to-person payments) amely biztonságos azonnali fizetési lehetőséget kínál az interneten keresztül.

Van arra lehetőség, hogy eladóként feltegyem a logojukat internetes értékesítési oldalaimra?
Igen, az "Auction Resource" oldalunkon kiválasztatja az Önnek megfelelő logot. A logo elhelyezéséhez be kell építenie annak html kódját a fizetési módokat tartalmazó oldalába. Egyszerűen másolja ki a logo html kódját az Auction Resource oldalunkon, és illessze be azt a kívánt helyre saját honlapján. A logo nem tűnik fel amíg a honlap offline állapotban van hanem csak akkor, amikor az adott oldal közvetlenül kapcsolódik az internethez.

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Moneybookers csoportos átutalás

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed. 

Mi a csoportos átutalás?
A csoportos átutalás lehetővé teszi, hogy nagy számú kedvezményezett részére egyszerre teljesítsünk kifizetést. Csoportos átutalás esetén maximum 100 címzettet állíthat be, egymástól akár eltérő fizetési összegekkel.
 
Mennyibe kerül a csoportos átutalás?
A szabványos díjat alkalmazzuk: minden egyes kifizetés után az átutalás összegének 1%-át számítjuk fel, de nem többet mint 0,5 Euro-t, vagy azzal megegyező összeget az Ön számlája pénznemében.

Hogyan működik a csoportos átutalás?
Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"Send Money" > "Make a Mass Payment!" > kövesse az utasításokat.

A kifizetések teljesítéséhez készítenie kell egy táblázatot, amely tartalmazza a kedvezményezettek e-mail címeit, az átutalás pénznemeit, a kifizetések összegeit, és opcionálisan a kifizető közleményeit.

Hogyan tudom az egyes kifizetések állapotát nyomon követni?
Minden egyedi kifizetésről bejegyzés készül, amely az előzményeknél tekinthető meg. A bejegyzések tartalmazzák minden egyes kifizetés státuszát: átvették, nem keresték, visszautasították, vagy visszaérkezett.

Milyen fájlformátumot használhatok a csoportos átutaláshoz?
A fájlt tabulátorral elválasztott oszlopokat tartalmazó táblázat formátumban kell elkészíteni a következők szerint:
1. oszlop: e-mail cím
2. oszlop: pénznem
3. oszlop: összeg
4. oszlop: megjegyzés, vagy hivatkozási szám (ez az oszlop nem kötelező). Használhatja pl. arra, hogy a kifizetés nemzetközi tranzakcióazonosítóját feltűntesse. A megjegyzés nem lehet hosszabb, mint 32 karakter.

A fájlt elkészítheti pl. Microsoft Excel-lel úgy, hogy a táblázat 3 oszlopot tartalmazzon a szükséges információkkal. Amikor elkészült, válassza a mentés másként opciót, és a táblázatot mentse el .csv formátumban. Megjegyzés: a fájlnévnek minden egyes csoportos utalás esetében különbözőnek KELL lennie! 

Mi az előnye a csoportos átutalásnak?
Nagy mennyiségű kifizetések esetén költséget és időt takaríthatunk meg. Tökéletes módja az ügynöki jutalék, ügyfélbónusz, vagy munkabér kifizetésének.

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Moneybookers számla információk

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Miért érdemes hitelesíteni a Moneybookers számlámat?
Ha többet szeretne utalni/kivenni, mint amennyit a számlájához rendelt limit megenged, bankszámlája vagy hitelkártyája hitelesítésével megnövelheti az elutalható keretet.

"My Account" > "View limits"

A moneybookers számla egy bankszámla?
Nem, a moneybookers számla nem bankszámla, hanem egy elektronikus pénztárca, amely a pénzösszeget online tárolja és amelynek egyenlege bármikor visszaváltható bankszámla pénzre.

Mennyire biztonságos a moneybookers?
Teljes mértékben. A moneybookers működését az Egyesült Királyság Pézügyi Szervezeteinek Felügyelete (FSA) szabályozta. Az FSA szabályzás azt jelenti, hogy a moneybookers köteles eleget tenni minden vagyon-, adósság-, és befektetés kezelésre vonatkozó fogyasztóvédemi és kockázatvédelmi rendelet előírásának.

A moneybookers.com ugyanazon biztonsági követelményeknek tesz eleget, amelyeknek a banki illetve értékpapír kereskedelmi szolgáltatást kínáló honlapoknak kell megfelelniük. Az Ön bejelentkezése, a személyes adatai és minden tranzakciója nagy biztonságú 128 bit SSL technológiával kerül titkosításra amit a VerySign hitelesít. A monybookers.com a TRUSTe Privacy Programme bejegyzett taja.

Amikor Ön a moneybookers használatával pénzt küld valakinek, a címzett nem szerez tudomást semmilyen Önt érintő érzékeny pénzügyi információról, mint pl. a bankszámlaszáma, vagy hitelkártya száma. Emiatt nem kell aggódnia amikor ismeretlen személyeknek teljesít kifizetést.

Mi történik ha elfelejtem a jelszavamat?
A rendszerünk megkülönbözteti a kis és nagy betűket, ezért először győződjön meg arról, hogy helyesen írta-e be a jelszavát. Pl. ha a jelszava "Chris369" de ehelyett "chris369"-et ír, akkor nem tud hozzáférni a számlájához. Ha elfelejtette a jelszavát kattintson a "forgotten password" linkre a bejelentkezési oldalon. Ha bármilyen egyéb problémát tapasztal, vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálati csoporttal - ehhez látogasson el a "Contact" > "Messaging Centre" oldalra.

Fizetnek valamennyi kamatot a számlámon tartott összegre?
Nem, a számláján tartott pénze nem kamatozik.

Hogy tudom megváltoztatni a számlanyitáskor megadott lakcímemet?
Menjen a következő oldalra (lakcímadatait legfeljebb háromhavonta tudja megváltoztatni):

"My Account" > "Profile" > "Contact Details" > "Edit"

Megváltoztathatom a moneybookers számlám pénznemét?
Miután a számláját egy bizonyos pénznemben megnyitotta annak megváltoztatása többé nem lehetséges. Az egyetlen kivétel amikor ez megtehető, ha még egyáltalán nem végzett tranzakciókat a számláján. Ha ez a helyzet, vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal (Service Department).

Egynél több e-mail címet is hozzárendelhetek a számlámhoz?
Igen, a "My Account" > "Profile" oldalon akár 5 e-mail címet is megadhat. Biztonsági okokból ennél többet azonban nem, és azokat is, amelyeket megad, meg kell erősítenie. Ismét megjegyezzük, hogy tilos egynél több moneybookers számlát nyitnia ugyanazon személynek. 

Mi a különbség a személyes (personal) és a vállalati (corporate) Moneybookers számla között?
Ami a díjakat és az általános feltételeket illeti, nincs különbség. Míg a személyes számla a regisztrált magánszemély, addig a vállalati számla a vállalat vagy annak képviselője nevén van. FONTOS azonban, hogy vállalati bankszámláról nem lehet magánszemély Moneybookers számláját feltölteni, mivel ez harmadik fél általi befizetésnek minősül, így tilos. 

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Moneybookers pénzkivétel

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed. 

Hogyan tudok pénzt kivenni a számlámról?
Kövesse az egyszerű folyamatot. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Withdraw Funds" > kövesse az instrukciókat.

Az országom szerepel azon országok listáján, ahol a belföldi fizetési mód is lehetséges. Mit jelent ez?
A moneybookers azon országok belföldi bankhálózataival áll kapcsolatban amelyek szerepelnek a belföldi tranzakciókat lehetővé tevő országok listáján. A lehetséges fizetési módokat az ország neve melletti ikonok jelzik. (Pl. belföldi átutalás, banki utalvány (csekk), nemzetközi átutalás, hitelkártya.) A belföldi átutalás és banki utalvány (csekk) előnye a többi fizetési móddal szemben, hogy a legtöbb országban ingyenesen, vagy minimális költséggel teszi lehetővé a pénzküldemények fogadását. Ezért erősen ajánljuk hogy a belföldi fizetési módokat válassza amikor moneybookers számlájáról pénzt szeretne kivenni.

Mi a SWIFT kód?
A SWIFT kód egy 8 vagy 11 karakterből (betükből és számokból) álló nemzetközi szabvány, amely egyedi módon azonosítja az Ön pénzintézetét. A SWIFT kódot másképpen bankazonosító kódnak is nevezik. A részletekért vegye fel a kapcsolatot bankjával.

Mi az IBAN?
Az IBAN a nemzetközi bankszámlaszám (International Bank Account Number). Ez az Ön nemzetközi tranzakcióknál használatos bankszámlaszáma, amelynek felépítését az Európai Bankszabványok Bizottsága (ECBS) által elfogadott szabvány határozza meg. Minden európai országban vezetett bankszámlaszám konvertálható IBAN számlaszámra. A részletekért vegye fel a kapcsoltot bankjával. Az IBAN maximum 34 karakterből áll.

Mennyibe kerül a pénz kivétele?
  • Bankszámlára utalással: 1,80 Euro fix díj
  • Banki utalvánnyal (csekk): 3,50 Euro fix díj
  • VISA kártyára történő kivéttel: 1,80 Euro fix díj
A bankom közvetítő bankon keresztül fogad nemzetközi utalásokat. Ilyen feltételek mellett is vehetek ki erre a bankszámlára pénzt?
Nem. A Moneybookers nem támogatja a közvetítő bankokon keresztüli utalásokat. A Moneybookers CSAK olyan bankok által vezetett számlákra tud utalni, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a SWIFT rendszerhez.

Magyarországra is utalhatok ki pénzt csekken? 
Igen, a fenti 3,50 Euro díjtétel mellett. 

Hogy működik a csekkek beváltása?
Csekket csak olyan bankban válthat be, amelynél Ön számlát vezet. A bank néhány nap alatt teljesíti a fizetési megbízást. Javasoljuk azonban, hogy inkább banki átutalással kérje ki pénzét, mivel ez az egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldás.

Van a pénzkivételnek felső összeghatára?
A számlájához beállított pénzkivételi limit a felhasználói státuszától függ. Az Önre érvényes limitet bármikor leellenőrizheti. Bejelentkezéskor menjen a következő oldalra:

"My Account" > "History" > "View Limits"
 
Alapesetben minden számláról 90 napon belül legfeljebb 11.000 euró összértékben lehet pénzt küldeni, illetve kivenni, ezt az összeget azonban lehetőség van megnövelni, amennyiben számláját hitelesíti. Ennek két útja lehetséges (a két mód egyszerre is alkalmazható):
  • Számla hitelesítése hitelkártyás befizetés útján (Identity verification by credit/debit card upload): 90 napon belül így 14.000 euróra emelkedik a limit. Az azonosítás a kártyás befizetést követően azonnal megtörténik.
  • Számla hitelesítése lakcímigazolás útján (Identity verification by address verification): 90 napon belül így 16.000 euróra emelkedik a limit. Ha ezt választja, akkor a moneybookers egy levelet küld az Ön által megadott címre, mely egy ellenőrző kódot tartalmaz. Ezt a kódot kell megadnia a moneybookers oldalán, ezt követően pedig 2-5 nap múlva automatikusan megnő a limit.
Van a pénzkivételnek minimum összege?
Nincs, a kivett összegnek azonban legalább akkorának kell lennie, hogy fedezze a kivét díját. Emellett egyes bankok meghatározhatnak egy minimum összeget, amely alatt nem teljesítenek bejövő tranzakciókat.

Milyen pénznemben teljesíti a Moneybookers a kiutalást?
A kivétet euróban, USA dollárban, vagy pedig abban a pénznemben tudjuk teljesíteni, amely az Ön által megadott bankfiók hivatalos pénzneme (így ha forintszámlára utalja ki pénzét, akkor forintban). Ha pénzkivétet kezdeményez, akkor a Moneybookers még a tranzakció jóváhagyása előtt feltünteti, hogy mely pénznemben kerül elutalásra az összeg. 

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Moneybookers pénz fogadás

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed. 

Hogy kapom meg a nekem küldött pénzt?
Egyszerűen közölje a számlájához tartozó e-mail címét a feladóval, aki azonnal küldhet Önnek pénzt a Moneybookers-szel. Amikor valaki pénzt küld Önnek a moneybookers használatával, az összeg azonnal megjelenik a számláján. önnek lehetősége van arra is, hogy fizetési igény bejelentést küldjön. Ehhez bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Request money" > és kövesse az utasításokat.

Mi történik, amikor fizetési igény bejelentést küldök?
A "request money" funkció egy ügyes módja annak, hogy online nyújtsuk be a számlát valakinek. (Pl. eldókéntként beszedhetjük a pénzt a vevőinktől, emlékeztethetjük a barátunkat egy tartozására, stb.) Amikor Ön fizetési igény bejelentést küld, a címzett e-mailben értesül arról, hogy Ön pénzküldeményt vár tőle. Az e-mailben elküldött linkre kattintva a címzett bejelentkezhet moneybookers számlájához, vagy ha még nem moneybookers tag új számlát nyithat, majd ezt követően kifizetést indíthat Önnek a rendelkezésére álló számlaegyenleg terhére. Önnek nincs renelkezési joga a másik fél számlája felett, így igénye csak abban az esetben teljesül, ha a címzett jóváhagyja azt. A fizetési igény bejelentés ingyenes. Ehhez bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Request money" > és kövesse az utasításokat.

Küldhetek fizetési igény bejelentést olyan személynek, aki nem Moneybookers tag?
Igen! Egyszerűen írja be a másik fél e-mail címét és az igényelt összeget és a többit mi elintézzük.

Mennyibe kerül a pénzküldemény fogadása?
Pénzküldemény fogadás:
INGYENES
Fizetési igény bejelentés: INGYENES

Olyan e-mail címemre kaptam pénzt, amellyel nem vagyok regisztrálva a Moneybookers-en - hogyan juthatok hozzá az összeghez?
Csak adja hozzá az e-mail címet, amelyre a pénz jött, a regisztrált e-mail címek listájához. Ehhez menjen a következő oldalra:
 
"My Account" > "Profile" > "List of email addresses" és kattintson az "Add" gombra.
 
Akár öt e-mail címet is hozzárendelhet Moneybookers számlájához. Megjegyzés: mindenki csak egyetlen Moneybookers számlával rendelkezhet.

Pénzt kaptam, de még nincs Moneybookers számlám. Hogyan juthatok hozzá a pénzhez?
1. Lépés: Nyisson Moneybookers számlát azzal az e-mail címmel, amelyre a pénz érkezett. Az összeg azonnal megjelenik az újonnan megnyitott számlán.
2. Lépés: A kapott összeget akár azonnal kiveheti bankszámlájára, vagy benttarthatja számláján, és felhasználhatja fizetésre.

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Moneybookers pénz küldése/utalása

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed. 

Hogyan tudok pénzt küldeni a moneybookers-szel?
Miután bejelentkezett a számlájához kattintson a "Send Money" fülre és kövesse az útmutatást. A pénzküldéskor ki kell választania, hogy milyen pénznemben és mekkora összeget szeretne küldeni. A kifizetés végrehajtásához csak a kedvezményezett e-mail címére van szüksége.

Figyelem! Pézküldemény indításakor a számlaegyenlegének fedezetet kell nyújtania a küldeni kívánt teljes összegre, valamint a tranzakció díjára!
 
Mielőtt pénzt küldhetnék, fel kell töltenem a számlámat?
Igen. Először pénzt kell elhelyeznie a számláján. Ennek legegyszerűbb módja a banki átutalás. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Upload Funds" > válassza a "bank transfer" fizetési módot > írja be a kívánt összeget
> megkapja a tranzakciót azonosító ID számot és az átutalási megbízáson feltűntetendő banki adatokat.
 
Ezután indítsa el számlavezető bankjánál az átutalást. Ne felejtse el feltüntetni a tranzakciót azonosító ID számot, vagy a moneybookers számláját azonosító e-mail címet az átutalási megbízás közlemény rovatában. Ha számlájára nem banki átutalással kíván pénzt küldeni, nézze meg honlapunkon az egyéb lehetséges fizetési módokat. 

Van-e a pénzküldésnek felső összeghatára?
Számlájához az Ön felhasználói státuszától függően van beállítva a pénzküldés felső összeghatára. A jelenleg érvényes összeghatárt a következő módon ellenőrizheti. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"My Account" > "History" > "View limits".

Alapesetben minden számláról 90 napon belül legfeljebb 11.000 euró összértékben lehet pénzt küldeni, illetve kivenni, ezt az összeget azonban lehetőség van megnövelni, amennyiben számláját hitelesíti. Ennek két útja lehetséges (a két mód egyszerre is alkalmazható):
  • Számla hitelesítése hitelkártyás befizetés útján (Identity verification by credit/debit card upload): 90 napon belül így 14.000 euróra emelkedik a limit. Az azonosítás a kártyás befizetést követően azonnal megtörténik.
  • Számla hitelesítése lakcímigazolás útján (Identity verification by address verification): 90 napon belül így 16.000 euróra emelkedik a limit. Ha ezt választja, akkor a moneybookers egy levelet küld az Ön által megadott címre, mely egy ellenőrző kódot tartalmaz. Ezt a kódot kell megadnia a moneybookers oldalán, ezt követően pedig 2-5 nap múlva automatikusan megnő a limit. 
A vállalkozások hitelesített számláinak nincs felső pénzküldési összeghatára.

Mennyi ideig tart a pénzküldés?
A tranzakciók azonnal teljesülnek. Ha azonban a címzett még nem moneybookers tag, először értesítjük hogy regisztrálja magát a www.moneybookers.com oldalon, hogy átvehesse a részére érkezett pénzküldeményt.

Olyasvalakinek is küldhetek pénzt, aki még nem moneybookers tag?
Igen, az utalás pillanatában a címzett nem kell, hogy moneybookers tag legyen, az email-címére érkezett pénz felvételéhez azonban már regisztrálnia kell. 

Vissza lehet-e vonni a már teljesített tranzakciót?
Ameddig egy tranzakció függőben van, bármikor visszavonható. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:
"My Account" > "History" > kattintson a "Cancel" linkre a függőben levő tranzakció mellett.

Amennyiben a tranzakció már teljesült, a moneybookers nem tudja visszavonni a kifizetést. Ebben az esetben azt javasoljuk, vegye fel a kapcsolatot közvetlenül a címzettel és állapodjon meg vele a pénz viszaküldéséről.

Mi történik az elküldött pénzzel ha a címzett nem veszi át?
Előírásunk szerint 14 napot követően minden olyan tranzakciót visszavonunk, amelynek címzettje nem jelentkezik a pénzért és az összeget visszahelyezzük a feladó számlájára.

Mennyibe kerül a pénzküldés?
1% max. 0.5 Euro tranzakciónként.

Milyen deviza árfolyamot alkalmaznak, ha a számlámétól eltérő pénznemben kívánok pénzt küldeni, vagy ha a címzett más pénznemben vezeti a számláját, mint én?
Úgy gondoljuk, nagyon kedvező árfolyamokat alkalmazunk. Az Európai Központi Bank naponta közzétett referencia árfolyamait használjuk 0,95%-os árfolyamréssel vételi és eladási irányban egyaránt, ha USD, GBP és EUR közti konverzióra kerül sor. Bármely két másik valuta között ez a rés 1,3%. Az árfolyamrés nem egy rejtett költség, hanem a devizapiac árfolyamingadozásaiból fakadó kockázatok kivédését szolgálja. A mi árfolyamaink a bankok és a főbb devizakereskedelmi központok árfolyamaihoz viszonyítva nagyon kedvezőek.

Hogyan működik az állandó megbízás?
Ez a szolgáltatás maximális kényelmet nyújt Önnek, ha havi rendszerességgel azonos összegeket kíván küldeni. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:

"Send Money" > válassza ki a "Schedule Payments / Standing Orders" opciót > kövesse az utasításokat.

Meg lehet szüntetni az állandó megbízást?
Igen, bármikor. Bejelentkezés után menjen a következő oldalra:
 
"My Account" > "History" > "Manage Standing Orders" > klikkeljen a "Cancel" linkre a megfelelő állandó megbízás mellett.

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

MoneyBookers számlafeltöltés

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Hogyan tudok pénzt küldeni moneybookers számlámra?
1. Lépés: Jelezze átutalási szándékát. Jelenkezzen be és menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Upload Funds" > Válassza a "bank transfer" fizetési módot > írja be az átutalás összegét > megkapja a tranzakciót azonosító ID számot és az átutalási megbízáson feltűntetendő banki adatokat.

2. Lépés: indítsa el számlavezető bankjánál az átutalást moneybookers számlájára a közölt adatokkal. Ne felejtse el feltüntetni a tranzakciót azonosító ID számot, vagy a moneybookers számláját azonosító e-mail címét az átutalási megbízás közlemény rovatában. Ha számlavezető bankja internet banki szolgáltatást is nyújt, érdemes online átutalást kezdeményeznie, mert ez gyorsabbá teszi moneybookers számlája feltöltését.

3. Lépés: Az átutalt összeg néhány napon belül megjelenik moneybookers számláján.
Figyelem! Mi nem terheljük meg közvetlenül a bankszámláját, hanem Önnek kell elindítania az átutalást!
 
Nem tudják leemelni a kívánt összeget a bankszámlámról?
NEM! Ha pénzt kíván küldeni moneybookers számlájára, nem terheljük meg bankszámláját a jelzett összeggel, hanem Önnek kell banki átutalást indítania arra a bankszámla számra, amelyet a pénzfeltöltés bejelentésekor megkapott. Az átutalás elindítását követő 2-4 napon belül a pénz megérkezik moneybookers számlájára.

Az országom szerepel azon a listán ahol a belföldi fizetési mód is lehetséges. Mit jelent ez?
A moneybookers azon országok belföldi bankhálózataival áll kapcsolatban amelyek szerepelnek a belföldi tranzakciókat lehetővé tevő országok listáján. A lehetséges fizetési módokat az ország neve melletti ikonok jelzik. (Pl. belföldi átutalás, banki utalvány (csekk), nemzetközi átutalás, hitelkártya.) A belföldi átutalás és banki utalvány (csekk) előnye a többi fizetési móddal szemben, hogy a legtöbb országban ingyenesen, vagy minimális költséggel teszi lehetővé a pénzküldemények fogadását. Ezért erősen ajánljuk hogy a belföldi fizetési módokat válassza amikor pénzt szeretne kivenni a moneybookers számlájáról.

Hogyan tudom hitelkártyáról feltölteni moneybookers számlámat?
1. Lépés:
Hozzá kell adnia a hitelkártyás fizetési módot a számlája profiljához. Jelenkezzen be és menjen a következő oldalra:

"My Account" > "Profile" > "List of Credit cards" > "Manage" > "Add" > töltse ki a szükséges információkat.

2. Lépés: Ezt követi a kártya ellenőrzése (verification). A moneybookers rendszere az Ön által megadott kártyáról leemel egy kisebb összeget (általában 1,01 és 2,99 euró között, a választott pénznemtől függően), majd Önnek a kártyát kibocsátó banktól kapott számlakivonaton meg kell keresnie a moneybookers által leemelt összeget, és azt az Ön moneybookers profil oldalán található "Verify Credit/Debit Card" menüpontban PONTOSAN be kell írnia. A leemelt összeg nem mindig jelenik meg azonnal a számlakivonaton, ezügyben türelmét kérjük.

Amint az ellenőrzés megtörtént, a leemelt összeg meg fog jelenni az Ön moneybookers számláján, a kártyás fizetési mód pedig - legfeljebb a feltöltési limit (upload limit) erejéig - immár használható lesz.. 

Mennyi ideig tart, amíg a befizetés megérkezik a számlámra?
  • Banki átutalás: általában 2-5 munkanap attól függően melyik országból indították. Ha olyan országból, ahonnan a belföldi átutalás lehetséges, akkor kevesebb mint 3 munkanap.
  • Hitelkártya: azonnal
  • Banki utalvány (csekk): maximum 10 nap
Milyen díjak merülnek fel amikor feltöltöm a számlámat?
  • Banki átutalással: INGYENES*
  • Hitelkártyáról: 1,9%*
  • Banki utalvánnyal (csekk): 0 - 0,50 Euro
  • *A számlavezető bankja ill. hitelkártya társasága által felszámított díjakat a moneybookers díjai nem tartalmazzák.
Miért nem fogad el a moneybookers közvetlen banki befizetéseket és harmadik fél általi befizetéseket?
NINCS LEHETŐSÉG arra, hogy Ön közvetlenül a moneybookers bankszámlájára fizesse be a kívánt összeget. Ugyancsak NINCS LEHETŐSÉG arra, hogy mást (harmadik személyt) kérjen meg arra, hogy az ő saját bankszámlájáról utaljon át pénzt az Ön moneybookers számlája javára. Ha mégis így tesz, Ön felel azokért a díjakért, amelyeket a bank az összeg visszautalása során felszámít. Az érvényben lévő pénzmosás elleni szabályozások miatt ez alól nincs kivétel.


A BEFIZETETT ÖSSZEGNEK OLYAN BANKSZÁMLÁRÓL KELL SZÁRMAZNIA, AMELYEN AZ ÖN NEVE SZEREPEL! 

A fentiekre vonatkozóan mi tekintendő közvetlen banki befizetésnek?
Az, ha Ön személyesen bemegy egy bankfiókba, és közvetlenül a moneybookers bankszámlájára próbál készpénzt befizetni. A fentiek értelmében ez SZIGORÚAN TILOS, a moneybookers nem fogad el készpénzbefizetést.

Mi tekintendő harmadik fél általi befizetésnek?
Az, ha Ön valaki másnak a bankszámlájáról kezdeményez utalást a moneybookers felé, feltüntetve az Ön saját moneybookers ID azonosítóját. Ugyanez vonatkozik azon tranzakciókra is, melynek keretében vállalati bankszámláról kísérelnek meg pénzt utalni magánszemély moneybookers számlájára, illetve olyan utalásokra, amelyek közös bankszámláról származnak, és ahol nem az Ön neve van feltüntetve, mint számlatulajdonos. Ez is SZIGORÚAN TILOS, azaz a moneybookers nem fogad el ily módon kezdeményezett utalásokat. 

Vállalati bankszámláról szeretnék pénzt befizetni személyes moneybookers számlámra. Lehetséges ez?
Nem, mivel ez is harmadik fél általi befizetésnek minősül, így TILOS. Ha vállalati bankszámláról szeretne befizetni, akkor ehhez vállalati (company) számlát kell nyitnia a moneybookers oldalán. 

Milyen pénznemben célszerű kezdeményezni a banki átutalást?
A bankok által felszámolt konverziós díjak elkerülése érdekében javasoljuk, hogy ugyanabban a pénznemben hajtsa végre az utalást, mint ami a moneybookers számlájának a pénzneme. 

Regisztrálj interenetes bankszámlát / moneybookers erről a linkről és biztonságba lesz a pénzed.

Népszerű bejegyzések

Póker Története ( a wikipédiáról)

A póker történelme nem kevés vita tárgya még ma is. A játék neve valószínűleg a francia poque-ból ered, aminek az erdete a német pochenből eredeztethető. Ez mégsem teljesen bizonyos, mert a pókert gyakran játszották más néven. Az egyik ilyen játék a Perzsiában még ma is játszott as nas, amely a New Orleans-i francia tengerészekkel indulhatott el Európába, hogy más játékokkal keveredve kialakuljon belőle a ma is játszott póker. A póker kialakulása után valószínűleg az angol bragg-gal és a francia reneszánsz primero játékaival keveredhetett még mire kialakult a mai formája és alapszabályai. De a keveredés mai formáját mutatja még ma is, hogy gyakori az újabb pókerváltozatok megjelenése. Joseph Crowell angol színész írta le először, hogy játszotta a játékot 20 kártyás paklival 1829-ben New Orleansban. Itt még 4 kártya volt a legértékesebb kéz, ami vihette a kasszát. A póker első könyvben való említése: Jonathan H Green könyve, An Exposure Gambling Artsa és Miseriese (G B Zieber, Philadelphia, 1843). Ebben leírta a játék terjesztését Mississippitől az egész Nyugati parton a hajós legények segítségével. A póker terjesztése az aranyláz idején is folyt, ami közben egy új erkölcsi világkép alakult ki, ami egy kicsit lassította a terjedést.

Hamarosan ezután terjedt el a teljes 52 lapos francia kártya, amelyet először az angolok használtak. Ebben már megjelent a Flush (Flös). Az Amerikai polgárháború alatt fejlődött ki az alap változatból a húzós póker és a stud póker egy egy változata. Az amerikai változások eredményeképp több, ma már alig ismert változata is kialakult a pókernek, de ekkor fejlődött ki, a ma oly nagy népszerűségnek örvendő közösségi póker (1925-ben) alap változata is. A játék idővel Amerikából eljutott Ázsiába és Európába is, ez főleg az amerikai katonák segítségével történhetett meg.

A póker történelme nem kevés vita tárgya még ma is. A játék neve valószínűleg a francia poque-ból ered, aminek az erdete a német pochenből eredeztethető. Ez mégsem teljesen bizonyos, mert a pókert gyakran játszották más néven. Az egyik ilyen játék a Perzsiában még ma is játszott as nas, amely a New Orleans-i francia tengerészekkel indulhatott el Európába, hogy más játékokkal keveredve kialakuljon belőle a ma is játszott póker. A póker kialakulása után valószínűleg az angol bragg-gal és a francia reneszánsz primero játékaival keveredhetett még mire kialakult a mai formája és alapszabályai. De a keveredés mai formáját mutatja még ma is, hogy gyakori az újabb pókerváltozatok megjelenése. Joseph Crowell angol színész írta le először, hogy játszotta a játékot 20 kártyás paklival 1829-ben New Orleansban. Itt még 4 kártya volt a legértékesebb kéz, ami vihette a kasszát. A póker első könyvben való említése: Jonathan H Green könyve, An Exposure Gambling Artsa és Miseriese (G B Zieber, Philadelphia, 1843). Ebben leírta a játék terjesztését Mississippitől az egész Nyugati parton a hajós legények segítségével. A póker terjesztése az aranyláz idején is folyt, ami közben egy új erkölcsi világkép alakult ki, ami egy kicsit lassította a terjedést.

Hamarosan ezután terjedt el a teljes 52 lapos francia kártya, amelyet először az angolok használtak. Ebben már megjelent a Flush (Flös). Az Amerikai polgárháború alatt fejlődött ki az alap változatból a húzós póker és a stud póker egy egy változata. Az amerikai változások eredményeképp több, ma már alig ismert változata is kialakult a pókernek, de ekkor fejlődött ki, a ma oly nagy népszerűségnek örvendő közösségi póker (1925-ben) alap változata is. A játék idővel Amerikából eljutott Ázsiába és Európába is, ez főleg az amerikai katonák segítségével történhetett meg.