Figyelmeztetés, felhasználási feltételek

Ezek az oldalak kizárólag információközlésre szolgálnak és csakis 18 év feletti személyek számára. A hazárdjáték függőséget okozhat és nem tanácsos ezt elkezdeni.

PokerStrategy.com általános hírek

2010. február 27., szombat

100$os freeroll - 5cent több a semminél mégis semmi

freeroll két pár vesztés loser

 Sokáig jól játszottam, nagyon jól. Simán haladtam lépcsőről-lépcsőre, voltak kisebb bukásaim, de mindig csak számomra kedvező partykba léptem bel, ahol a legrosszabb helyzetben is minimális veszteséggel szálhattam volna ki és szálltami is ki, mert mindig a legrosszabb eset jött be. Turnre és/vagy riverre se jött meg a kívánt lap, legyen az színhúzó, sorhúzó, AK mellé A vagy K, a lényeg a lényeg, hogy jól met a játék. DE az utolsó körben, megint egy két páros szituációban estem ki. Turnon már színe lehetett volna valakinek, de nem volt. Nekem megint a szokásos, mostanság kegyetlenül sikertelen 2 párom volt, ami megint nem tartotki, igaz mindig színnel ált szemben, de 3 esetből 1szer kaptam ki két párral két pár ellen, majd kétszer színnel, de a mostani más volt, a 4. szín kellett, hogy nekem is és neki is színe legyen, ami számomra mindenképpen gyengülést ellenfelemnek erősödést jelentett, de ilyen az én fomrám megint buktam. 5 centet nyertem, de a mostani játékomban több volt, mindenképpen tudtam volna előrébb lépni, akára döntő asztal se lett volna kizárva, de ez már elég futurisztikus elképzelés lett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű bejegyzések

Póker Története ( a wikipédiáról)

A póker történelme nem kevés vita tárgya még ma is. A játék neve valószínűleg a francia poque-ból ered, aminek az erdete a német pochenből eredeztethető. Ez mégsem teljesen bizonyos, mert a pókert gyakran játszották más néven. Az egyik ilyen játék a Perzsiában még ma is játszott as nas, amely a New Orleans-i francia tengerészekkel indulhatott el Európába, hogy más játékokkal keveredve kialakuljon belőle a ma is játszott póker. A póker kialakulása után valószínűleg az angol bragg-gal és a francia reneszánsz primero játékaival keveredhetett még mire kialakult a mai formája és alapszabályai. De a keveredés mai formáját mutatja még ma is, hogy gyakori az újabb pókerváltozatok megjelenése. Joseph Crowell angol színész írta le először, hogy játszotta a játékot 20 kártyás paklival 1829-ben New Orleansban. Itt még 4 kártya volt a legértékesebb kéz, ami vihette a kasszát. A póker első könyvben való említése: Jonathan H Green könyve, An Exposure Gambling Artsa és Miseriese (G B Zieber, Philadelphia, 1843). Ebben leírta a játék terjesztését Mississippitől az egész Nyugati parton a hajós legények segítségével. A póker terjesztése az aranyláz idején is folyt, ami közben egy új erkölcsi világkép alakult ki, ami egy kicsit lassította a terjedést.

Hamarosan ezután terjedt el a teljes 52 lapos francia kártya, amelyet először az angolok használtak. Ebben már megjelent a Flush (Flös). Az Amerikai polgárháború alatt fejlődött ki az alap változatból a húzós póker és a stud póker egy egy változata. Az amerikai változások eredményeképp több, ma már alig ismert változata is kialakult a pókernek, de ekkor fejlődött ki, a ma oly nagy népszerűségnek örvendő közösségi póker (1925-ben) alap változata is. A játék idővel Amerikából eljutott Ázsiába és Európába is, ez főleg az amerikai katonák segítségével történhetett meg.